Skarlát

A skarlát korábban rettegett betegség volt, gyakran tett szükségessé kórházi kezelést, és bár ma már ez nincs így, a heveny fertőzés így sem kellemes. Kórokozója a Streptococcus pyogenes nevű baktérium, amely toxint termel. Ez ellen a szervezetben nincs ellenanyag, így alakulhat ki a betegség. A skarlát hirtelen kezdődik hidegrázással és torokfájással, nehezített nyeléssel, gyakran hányással, hasi fájdalommal. A láz magasra szökik, elérheti a 40 fokot is. A betegség jellemző tünete a skarlátvörös, intenzíven gyulladt torok- és tüszős mandulagyulladás. A nyelv kezdetben fehéres bevonatot kap, de a hegye és a széle élénkvörös. Néhány nap után a lepedék letisztul, a nyelv vörössége és szemcséssége feltűnővé válik. Ilyenkor a lágyszájpad és a nyelvcsap már ödémás és vörös, gyakran apró pontszerű bevérzések is vannak rajta. A bőrtünetek legkésőbb a harmadik napon megjelennek a nyakon, a hason, a mellkason, majd a végtagokon. A kiütés igen apró, a bőrt vörösen pontozottá, picit érdessé, grízes tapintatúvá teszi. Gyakori az is, hogy a bőrtünetek csak nagyon diszkrétek, szegényesek.

A toxin a vétkes

A skarlát elsősorban cseppfertőzéssel terjed, de mivel a baktérium eléggé ellenálló, nem csak fertőzöttektől és tünetmentes hordozóktól lehet elkapni, hanem használati tárgyaik érintésével is, ha azokról a kórokozó a szervezetbe kerül. A fertőzési kapu rendszerint a torok, de ritkábban lehet a középfül, vagy a sérült bőr is. A baktériumok mindig a behatolás helyén szaporodnak el, és ott termelődik a toxin is. A jellegzetes tünetek csak ezt követően alakulnak ki. A betegség főleg a 3 és 10 éves kor köztieket érinti, de nem mindenkit. Például klasszikus skarláton az emberek 30-40 százaléka esik csak át, de ismétlődő, enyhébb streptococcus-fertőzések miatt felnőttkora szinte mindenki védettséget szerez.

Segít az antibiotikum

Az orvosok a skarlát diagnózisát mindig a panaszokból kiindulva, a járványügyi adatok – van-e például beteg családtag – ismerve állítják föl. A diagnózis alátámasztható laboratóriumi vizsgálatokkal is, a kórokozó ugyanis kimutatható tenyésztéssel, amihez jellemzően a torokváladékból vagy sebváladékból vesznek kenetet.

A skarlát kezelésére elsősorban penicillinnel történik, de érzékenység esetén több egyéb készítmény is hatásos lehet. Az antibiotikum-kezelés mellett láz- és fájdalomcsillapítás is szükséges. Ha a kezelést korán elkezdik, és kellő ideig folytatják, a betegek maradéktalanul meggyógyulnak. Ma már alig fordulnak elő olyan súlyos szövődmények, mint a gennyes középfülgyulladás, a mandula körüli tályog, gennyes nyaki nyirokcsomó-gyulladás, nem lépnek föl szívszövődmények sem.

Lektor: dr. Kádár János immunológus, infektológus, belgyógyász főorvos