Alma gógyszertárak

Gyógyszertárkereső

Ajakherpesz

2020. október 2.

Az ajakherpesz igen kellemetlen, nyál vagy közvetlen érintkezés útján terjedő betegség, amelyet egy vírus okoz. A bőrkontaktus mellett gyakran törülköző, borotva vagy közös evőeszközök közvetítésével történik a fertőződés.

Ugyan a Herpes simplex nevű kórokozó nem okoz súlyos betegséget, de szájon jelentkező tünetei eléggé látványosak. A gyulladásos panaszok, így a bőrpír és a duzzanat mellett jellemzően égő fájdalom, érzészavar és a viszketés jelentkezik, a bőrduzzanatokon pedig apró, víztiszta hólyagok jelennek meg. Néhány nap után azok tartalma zavarossá, gennyessé válik. Ez követően a hólyagok felszakadnak, helyükön pici, fájó, fekélyek maradnak vissza. A látványos tünetek mellett jelentkezhet hőemelkedés is, megduzzadhatnak a nyaki nyirokcsomók. A problémát a klinikai kép alapján könnyen felismerik az orvosok, külön vizsgálatra általában nem szokott szükség lenni.

 

Nehéz küzdelem

A herpeszvírussal azért nehéz leszámolni, mert DNS-ét a vele fertőződött emberi sejtek a vírusoknál megszokott módon sokszorosítják, viszont a vírus nem csak ennek a reprodukálásnak köszönhetően marad fenn, hanem azért is, mert a sejtek DNS-ébe úgy is be tud épülni, hogy azokat nem öli meg. Ilyenkor a tünetek megszűnnek, de a vírus megmarad. Rejtekhelyről jellemzően akkor szabadul ki, amikor a szervezet valami miatt védtelenebb, és ilyenkor kezdi magát sokszorosítani. Ez jellemzően akkor történik meg, amikor valaki ideges vagy szorong, náthás vagy tüdőgyulladása van, immunrendszert gyengítő gyógyszert szed.

El lehet kerülni?

Mivel a kórokozó bárhol jelen lehet, a vele való fertőződést biztosan megelőzni nem lehet. Annak viszont elejét lehet venni, hogy a sejtek DNS-ébe beépüljön, és onnan időről időre előjöjjön. Ehhez az kell, hogy a herpeszt már az első jeleknél kezelni kezdjék, ne engedjék elhatalmasodni. Tudni kell azt is, hogy ugyan kevés vírusra lehet közvetlenül hatni, a herpesz kórokozója ellen már vannak hatékony antivirális szerek. Ezek gátolni tudják azokat az enzimeket, amelyek szükségesek a vírus szaporodásához, így használatukkal a kórokozó nem tud sokszorozódni. Emiatt van lehetőség arra, hogy idejekorán megkezdett kezeléssel elejét vegyék annak, hogy a vírus a DNS-be be tudjon épülni. Ha ezt nem sikerül megelőzni, a kórokozót nehéz végleg kiirtani a szervezetből. Ilyenkor a herpesz enzimgátló készítményekkel, antivirális kenőcsökkel kezelhető. Ezek a vírust hordozó sejteket jobban „megmutatják” az immunrendszernek, így az könnyebben el tudja pusztítani az egész sejtet.

 

Lektor: dr. Kádár János infektológus, immunológus, belgyógyász főorvos

Megosztás