Alma gógyszertárak

Gyógyszertárkereső
Lorem ipsum dolor sit amet. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Asperiores harum iure, iusto quam rem vel?

Úgy érzi, egyre tornyosulnak a teendők, nehezen teljesít a munkában, egyre fáradtabb és kimerültebb, mégsem tudja kipihenni magát? 

Míg télen az influenza időszak jelent sokak számára megugorhatatlan akadályt, addig a hideg hónapok után a tavaszi fáradtságra fogjuk az energiahiányos állapotot. Pedig tulajdonképpen az év bármely hónapjában előfordulhat, hogy az átlagosnál fáradtabbnak érezzük magunkat. Jó hír viszont, hogy vannak olyan trükkök, amelyekkel visszanyerhető a korábbi energikusság. Gyakran az életmódváltás és mindennapi rossz szokásaink megváltoztatása is elegendő lehet ahhoz, hogy újra erősnek érezhessük magunkat.

1. Reggelizzen úgy, mint egy király!

Gyakran hallani ezt a már-már közhellyé silányult gondolatot, pedig valóságtartalma igenis van. Sokan vannak, akik a reggelit teljesen kihagyják, ugyanis nem érzik éhesnek magukat, vagy egyszerűen csak nem jut idő asztalhoz ülni. Tény pedig, hogy a nap első étkezése kiemelt jelentőséggel bír a későbbi energiaszintet illetően. Ha már a délelőtt folyamán leesik a vércukorszint, kevésbé leszünk erősek, és feladatainkat sem tudjuk majd a megszokott módon végezni. Ahelyett azonban, hogy az első pékségbe betérnénk és mindenféle finomított szénhidráttal teli péksüteményt fogyasztanánk, érdemes inkább otthon elkészíteni a reggeli, délelőtti szendvicseket, ételeket. A jól ismert angol reggeli sem biztos, hogy a legjobb választás, ellenben a tojás, a zöldségek, a túró remek választásnak bizonyulnak.

Kevés jobb döntés létezhet a zabkásánál, amelyet igen változatos formában elkészíthetünk. Akár magunkkal is vihetjük leturmixolt változatban egy üvegben, rajta magvakkal, gyümölcsökkel. Ha nem szereti a zabkása állagát, akkor keverje össze a megfőtt zabpelyhet gyümölcsökkel és készítsen belőle smoothie-t. Akár előző nap is elkészíthetjük a tápláló, rostokban és vitaminokban gazdag reggelit, melyet fogyasztásig tegyünk a hűtőbe.

2. Fókuszban a minőségi étrend-kiegészítők

A fáradtság legtöbbször vitaminhiányos állapotra vezethető vissza. Napjainkban nem nehéz bármilyen hiánybetegséget összeszedni, hiszen nagyon sok élelmiszer nem tartalmazza ezeket. Nem véletlen, hogy a dietetikusok és táplálkozási szakértők gyakran javasolják a nyers alapanyagokat, melyekkel feltölthetjük szervezetünk vitaminraktárait. Az étrend-kiegészítők is remek választásnak bizonyulnak, de kizárólag akkor, ha mellette a változatos, friss zöldségekben és gyümölcsökben gazdag táplálkozásra is odafigyelünk.

Milyen étrend-kiegészítők mellett érdemes dönteni? A piaci kínálat minden korábbinál szélesebb, és a komplex készítményeken túl a vitaminok, ásványi anyagok egyenként, vagy egymás felszívódását elősegítő kombinációban is elérhetőek. Nem elég, ha ismert egy márka. Fontos, hogy annak minőségéről, valamint a felszívódás hatékonyságáról is meggyőződjünk.  

Különösen fontos a vitaminpótlás akkor, ha valamilyen diétát követünk. Nem véletlen, hogy a szakemberek inkább az életmódváltást javasolják, amely a megfelelő alapelveket követve a plusz kilóktól is megszabadíthat.

3. Ne maradjon el a mozgás!

A testmozgás energiával tölt fel! Ehhez persze szükséges az is, hogy testsúlyunknak és edzettségünknek megfelelően válasszunk mozgásformát. Ha rendszeresen túlterheljük magunkat, és pulzusunk nem a megfelelő tartományba mozog, akkor sportolás után nem kellemes fáradtság vesz erőt rajtunk, hanem az a fajta kimerültség, ami megakadályoz további feladataink elvégzésében. Ha egy ideje már nem sportolunk, akkor igyekezzünk fokozatosan hozzászoktatni szervezetünket a terheléshez. Eleinte a séta, a kocogás is elegendő lehet. A saját testsúlyos edzések is megfelelőnek bizonyulhatnak, ám ízületeink védelmére minden esetben helyezzünk hangsúlyt. Akár edző segítségét is kérhetjük, de a legnagyobb videomegosztó portálon is sokféle edzésprogramot találhatunk.

Amennyiben súlyfelesleggel küzdünk, úgy különösen fontos, hogy a megfelelő mozgásformát válasszuk. Ne fussunk vagy ugráljunk, és ha saját testsúllyal edzünk, akkor is kerüljük a bokát, térdet, csípőt megterhelő gyakorlatokat. A tudatosan felépített és fokozatosan nehezített program éppen úgy lényeges, mint az ésszerűség és saját korlátaink ismerete.

4. Legalább három liter folyadék minden nap

Ahogyan a fejfájás, úgy az energiahiány ellen is hatékony segítséget jelenthet a folyadékbevitel. A mindennapi rohanásban gyakran elfelejtünk inni, és sokszor már csak a szomjúság jelzi, hogy muszáj lenne egy pohár vízhez nyúlni. Ez utóbbi azonban már a szervezet vészreakciója, nem érdemes megvárni. Mindig legyen a közelben víz, hogy  bármikor kortyolhassunk belőle! Indítsuk a reggeleket fél liter vízzel, melynek hatékonyságát növelhetjük frissen facsart citromlé belekeverésével. A C-vitamin egyébként is energiával tölt fel, s e célból akár egy citrusfélékből készített smoothie is remek választás lehet.

5. A nélkülözhetetlen én-idő

Mikor engedélyeztünk magunknak utoljára egy olyan napot, amikor nem a kötelezettségeinkkel foglalkoztunk, hanem azzal, amit mi szeretnénk csinálni? A szervezet nem csak fizikálisan, de pszichésen is képes kimerülni, s ilyenkor nem segít más, csak az a bizonyos én-idő. Nem véletlen, hogy a magas követelményeket támasztó munkakörök esetében a modern szemlélettel rendelkező cégvezetők már odafigyelnek arra, hogy alkalmazottjai megfelelő mennyiségű és minőségű időt tölthessenek pihenéssel. Érdemes hosszú távon gondolkodni: ha eddig maximális erőbedobással dolgoztunk, akkor adjunk magunknak lehetőséget a feltöltődsére. 

facebook-share Megosztás

Jelentkezz be Alma+ fiókodba,
vagy regisztrálj és hozd létre most!
Törzsvásárlói kártyaszámodat a plasztik kártyád
hátoldalán találod.
Tipp: 250100-al kezdődik a kártyaszám
Card number illustration