Alma gógyszertárak

Gyógyszertárkereső
Lorem ipsum dolor sit amet. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Asperiores harum iure, iusto quam rem vel?

A boldogság és a testi-lelki egészségben töltött élet titkát sokan keresték már az elmúlt évezredek során. Művészek, kutatók és a hétköznap emberei is egyetértenek azonban abban, hogy a titok az aktivitásban és az apró, ám annál szebb pillanatok észrevételében rejlik.

Ha mindennapjainkat úgy éljük, hogy közben érezzük az önmegvalósítás semmihez sem fogható erejét, akkor sokak szerint már elmondhatjuk magunkról, hogy teljes életet élünk. Természetesen nem mindegy, milyen emberekkel vesszük körbe magunkat, mint ahogyan a bennünk rejlő kreatív energiák kihasználásán is sok múlik. Alapvetően elmondható az is, hogy a kreatív elfoglaltságok örömet okoznak a legtöbbek számára, ezért ezeket megéri beiktatni a mindennapokba.

Fókuszban az önmegvalósítás

Az önmegvalósítás sokszor követel meg tőlünk kreativitást. Gondoljunk csak arra, hogy amikor egész nem olyan munkát végzünk, ami nem áll hozzánk közel, akkor bizony némi kreativitás szükséges ahhoz, hogy időbeosztásunkat úgy alakítsuk, abba igazán örömet okozó tevékenységek is helyet kapjanak. Nem csak ebben mutatkozhatnak azonban meg a kreatív energiák, hanem az alkotás örömében és az önkifejezés jelentette élményekben. Mindegy, hogy gyöngyfűzéssel próbálkozunk, vlog csatornát indítanánk, vagy egy saját kerti tó kialakítása  mellett döntünk, a megálmodott és kitűzött célok motivációt jelentenek számunkra, melynek köszönhetően nagyobb erőbedobással vágunk neki teendőinknek. Ha van valami életünkben, amit szívesen csinálunk, fejlődünk általa, akkor nem érezzük az egy helyben toporgást, és egy felsőbb szint felé igyekszünk a mindennapokban. Akár munkánkban is lendületet adhat az, ha van miért várni a szabadidőt.

Kreativan boldog az elet 16 9

Képes vagyok rá!

Sokan éppen amiatt nem vágnak bele sem kreatív tevékenységbe, mert félnek, nem alkalmasak arra, hogy mutatós festményt alkossanak, a nehézségek ellenére is felszámolják a kert elburjánzását és látványos végeredmény szülessen munkájuknak köszönhetően. A művészek, kreatív területen tevékenykedők pontosan tudják, hogy a kishitűség nem vezet sehova. Tény az is, hogy még a kreatív elfoglaltságból élők is megtapasztalják néha a “kiégést” és az alkotói válságot. Miért várnánk el saját magunktól, hogy mindent elsőre jól csináljunk? Lehet, hogy többször nekifogunk majd a feladatoknak, vagy más utat kell választanunk, de ha elérjük a kitűzött célt, az  magabiztossággal tölt el, hiszen tudjuk majd, képesek vagyunk alkotni, mozgósítani kreatív energiáinkat. Mindegy, hogy rajzolunk, írunk, álomcsapdákat készítünk, vagy a kaktuszok szaporításában éljük ki magunkat, a lényeg, hogy megtaláljuk mi az, ami az alkotás örömét nyújtja számunkra.

Egyedi megoldások a stílusteremtés szolgálatában

Az interneten nagyon sok inspiráló ötlettel találkozhatunk már akkor is, ha csak az otthonunkat varázsolnánk különlegessé. A DIY minden korábbinál nagyobb népszerűségnek örvend, és legyen szó bútorfelújításról, lakástextíliák varrásáról, kreatív szobafestésről vagy saját kézzel készített dekorációs elemek készítéséről, az ilyen megoldásokkal egyedi stílust teremthetünk otthonunkban, mely minden ízében ránk van szabva. Kell annál nagyobb öröm, mint amikor minden nap egy ilyen lakásba érkezünk haza?

Akár hivatássá is válhat

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tehetség sokszor utat tör magának. Nem más támasztja ezt alá, mint az, hogy kreatív területeken sok olyan ember dolgozik, akik a szakmát tulajdonképpen nem tanulták sehol, mégis otthonosan mozognak benne és szinte zsigerből jönnek számukra a kreatív ötletek. Ha rátalálsz, miben vagy jó, vagy újra felfedezed magadban a gyermekkori kreatív önmagadat, akár hivatásoddá is válhat az, ami örömet okoz számodra.

Alkotás és boldogság

Gyakran hallani, hogy a kreatív tevékenységgel megvalósított cél kárpótol minden feláldozott időért és energia befektetésért. Az igazság az, hogy mindez tényleg így van, de nem mehetünk el a folyamat mellett sem, amely végül a kívánt célt valósítja meg. Az igazán kedvelt kreatív elfoglaltság már önmagában is örömet okoz, s az alkotással létrehozottak pedig kézzel fogható, vagy a szépérzéket kényeztető végeredményként jelentenek garanciát arra, hogy mennyi minden rejlik az emberben.

Lelki egészség és önmegvalósítás

Milyen sok olyan emberrel találkozunk életünk során, akik ugyan helytállnak a mindennapokban, de valamiért mégis boldogtalannak tűnnek! Hiába a legjobban fizető állás, ha mellette úgy érezzük, nem sikerült megvalósítani saját magunkat és valahol vágyottnak hitt cél felé útközben elvesztettük gyermekkori álmainkat. A lelki egészség nagymértékben múlik azon, hogy ki tudunk-e saját életünkben teljesedni és az önmegvalósítás irányába haladunk-e. A kreativitás segíthet megvalósítani önmagunkat akár szabadidős, akár hivatási szinten. Álljunk kreatívan az élethez, és az pozitív hozzáállással, valamint pszichés egyensúllyal hálálja azt meg!

facebook-share Megosztás

Jelentkezz be Alma+ fiókodba,
vagy regisztrálj és hozd létre most!
Törzsvásárlói kártyaszámodat a plasztik kártyád
hátoldalán találod.
Tipp: 250100-al kezdődik a kártyaszám
Card number illustration