Alma gógyszertárak

Gyógyszertárkereső
Lorem ipsum dolor sit amet. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Asperiores harum iure, iusto quam rem vel?

Szakemberek szerint az egészségesnek hitt üdítők és gyümölcsök ugyanolyan káros hatással vannak a fogakra, mint a cukros változataik, ezért érdemes odafigyelni arra, mit eszünk és iszunk.  

David Bartlett professzor, a Londoni Royal College Fogászati Intézet Fogpótlástani osztályának vezetője szerint a savas, cukros ételek károsíthatják a fogzománcot, ami növeli a fogszuvasodás kockázatát. E szempontból a legrosszabbnak a cukros-szénsavas üdítőitalokat tartják, pedig egy brit kutatás szerint az alma ezeknél is több kárt okozhat. A szakember szerint, bár az alma egészséges, ha lassan rágcsáljuk, a gyümölcs magas savtartalma jobban kikezdheti a fogzománcot, mint az üdítők. Néhány almafajta akár négy teáskanálnyi cukrot is tartalmazhat darabonként, ami szintén hozzájárul a szájüreg elsavasodásához. A szakember és munkatársai több mint ezer, 18-30 év közötti férfi és nő étrendjét és fogainak állapotát hasonlították össze. Megvizsgálták a 2 mm-es felső zománcréteg károsodásait, illetve a dentint is, amely a fog fő támasztószerkezetét adja a zománc alatt. Eredményeik szerint az almát fogyasztóknál 3,7-szer nagyobb volt az esélye a dentin roncsolódásának, míg az üdítőt kedvelők táboránál nem jelentkezett további kockázat. 

A gyümölcslé négyszeresre emelte a valószínűségét annak, hogy a zománc az íny közelében szuvasodni kezd, a szintén savas sör pedig háromszorosra. A fogzománcnak a bor sem tesz jót. Dr Glenys Jones, a brit Orvosi Kutatótanács emberi táplálkozáskutatási részlegének szakembere szerint a savas gyümölcsökről és gyümölcslevekről mégsem érdemes leszokni. A fogerózió kockázatát csökkenti, ha az almát tejjel vagy sajttal együtt esszük, ugyanis mindkettő a savat közömbösítő kalciumot tartalmaz; de az is jót tesz, ha az almát azonnal néhány korty vízzel öblítjük le. A gyümölcslevek és turmixok kevésbé ártanak, ha szívószállal isszuk őket, és Jones szerint azzal is védhetjük a fogakat, ha gyümölcsevés előtt fogat mosunk.

Kathryn Harley fogorvos úgy véli, hogy az ötéves gyerekek mintegy fele a sok üdítőital miatt fogszuvasodásban szenved. A szakértő szerint az a probléma, hogy a mostani generációk gyermekei nem isznak vizet, mivel már egészen kicsi koruktól kezdve csak üdítőket és gyümölcsleveket kaptak. A gyümölcslevek és a turmixok nagyon savasak, pH-értékük 2-3 között mozog. Ha a száj pH értéke 5,5 alá esik, nő a fogszuvasodás veszélye, mivel a savas kémhatású ételek-italok hatására csökken a fogzománc ásványi anyag tartalma.sssss

Amerikai kutatók arra jöttek rá, hogy a narancslében található savak sokkal inkább kikezdik a fogzománcot, mint a vitatott peroxidok, amelyeket egyes fehérítő fogkrémek tartalmaznak. A fogzománc a legkeményebb anyag az emberi szervezetben. A kutatók néhány zománcszilánkot tettek próbára a laboratóriumban. Egy részüket hat százalékos hidrogén-peroxid-oldatba mártották, a többit narancslébe. Húsz perc elteltével a töredékeket nyálba tették, majd ismét hidrogén-peroxid-oldatba, illetve narancslébe, és az eljárást többször megismételték. A kísérlet végén megvizsgálták a fogzománc keménységét, és mikroszkóp alatt is szemrevételezték a mintákat. A narancslé a fogzománc keménységét 84%-kal csökkentette, és a felületét is felérdesítette. A hidrogén-peroxid-oldatba mártott minták ezzel szemben nem szenvedtek el nagyobb kárt, mint a kontrollminták, amelyeket só-oldatba mártottak. Yan-Fang Ren, a rochesteri Eastman Institute for Oral Health kutatója szerint nem tudni, hogyan lehetne megakadályozni a zománcréteg pusztulását. A fogorvosok azonban összefoglaltak néhány javaslatot azok számára, akik ennek ellenére szeretnének gyakran narancslevet inni. Először is a gyümölcslét gyorsan le kell nyelni, hogy ne érintkezzen a szükségesnél tovább a fogakkal. Ezen kívül ajánlott napi kétszer fluoridtartalmú fogkrémmel fogat mosni, de semmi esetre sem rögtön az ivás után, hanem kellő várakozási idő elteltével, vagy inkább előtte.

facebook-share Megosztás

Jelentkezz be Alma+ fiókodba,
vagy regisztrálj és hozd létre most!
Törzsvásárlói kártyaszámodat a plasztik kártyád
hátoldalán találod.
Tipp: 250100-al kezdődik a kártyaszám
Card number illustration