Alma gógyszertárak

Gyógyszertárkereső
Lorem ipsum dolor sit amet. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipisicing elit. Asperiores harum iure, iusto quam rem vel?

Úgy tűnik, hiába vetünk be mindent, amikor fogyni akarunk, ha közben stresszes az életünk!

Az Ohio State University kutatói úgy vélik, hogy stresszes időszakban teljesen mindegy, hogy vékony csirkemellet fogyasztunk vagy éppen rántott húst eszünk rengeteg édességgel, a szívünk ugyanolyan terhelést kap, ráadásul a fogyás esélye is kisebb. A szervezetünk stresszreakciója hatással van az ételre, amit elfogyasztunk - állítják. A kutatást vezető Dr. Janice Kiecolt-Glaser a felmérés során 38 mellrákból kigyógyult nőt és 20 egészséges nőt vizsgált, akiknek átlagéletkora 53 év körül volt. A nőket két csoportra osztották: voltak, akik zsíros reggelit kaptak, míg a többiek egészséges, telítetlen zsírsavakkal készült ételekből válogathattak. A nők nem tudták, hogy mivel készült a reggelijük, amikor a szakemberek a napi stresszszintjüket is felmérték. Sokan igen komoly stresszfaktorral küzdöttek: demens szülővel, beteg gyerekkel és egyéb problémákkal. Ezután vérvételre került sor,  mely során a szervezet gyulladásos folyamataira utaló jeleket kerestek. Kiderült, hogy a stresszmentesen élő nők, akik az egészséges reggelit kapták, a gyulladásnak alacsonyabb szintjét mutatták,akik viszont stresszes körülmények között éltek, hiába ettek bármit, a gyulladás mértéke jelentős volt a szervezetükben. A szakemberek szerint ez az, aminek hatására nem csak a szívbetegség és a diabétesz kockázata magasabb, de egyúttal fogyni is lényegesen nehezebb

Egy másik amerikai tanulmány szerint a stressz egyeseknél hízáshoz is vezethet. Dr. Jason Block, a Harvard Egyetem kutatója szerint a vizsgálat során a fokozott pszichológiai stressznek kitettek közül többet híztak azok, akik testtömegindexe eleve nagyobb volt. Az alacsonyabb testsúlyú, hasonló stressz faktoroknak kitettek között nem volt megfigyelhető ez az összefüggés. A nagyobb testsúly tehát hajlamosít a stressz miatti hízásra. A stresszes időszakokban az emberek evési szokásai megváltozhatnak, ami a testsúly változásához is vezethet. Az esetleges hízást vagy fogyást az eredeti testsúly mellett a nem is befolyásolja, az eredmények szerint ugyanis a stressz különbözőképpen befolyásolja a két nem testsúlyát. A nőket több stresszfaktor is hízásra készteti, ilyenek a feszült családi viszonyok, a munkahelyi elvárások, a számlák fizetésének nehézsége, és az életkörülmények miatti korlátozottság érzése. A férfiaknál ilyen okok a munkahelyi stressz, a számlák kifizetésének nehézsége, és az új kihívások hiánya.

Norvég kutatók szerint az étrend és a mozgásszegény életmód önmagukban nem magyarázzák, miért öltött mára járványos méreteket az elhízás. A szakemberek a jelenség kialakulásáért felelős sok tényező egyikének a stresszt tartják. Az Egészségügyi Világszervezet szerint a zsírokban, sóban és cukorban gazdag táplálkozás, valamint a kevés mozgás kombinációja az elhízás kulcstényezője. Ezek alapján az orvosok a fogyást és a több mozgást írják elő betegeiknek. A Stavangeri Egyetem humánbiológusa, Brynjar Foss és Sindre M. Dyrstad sporttudós szerint a hízás és a kortizol nevű stresszhormon szintje észrevehetően magasabb annál, aki az idegeskedés miatt tett szert túlsúlyra. A magasabb kortizolszint azzal jár, hogy az illető könnyebben hízik. A kutatók úgy vélik, hogy a stressz és a kövérség egymást erősítik egyfajta pozitív visszacsatoláson keresztül. A hízás kiválthat stresszreakciót, ami további súlyfelesleghez vezethet. Aki hízik, az stresszhatásnak teszi ki a testét. Ez öngerjesztő folyamat lehet, így az illető tovább hízik. A fogyókúra szintén fokozhatja a kortizoltermelést, amely stresszválaszt vált ki, így ellene dolgozik a súlyvesztési törekvéseknek. Ha a szakemberek feltételezése igaz, az azt jelentené, hogy a stresszt kell valahogy leküzdenie annak, aki gátat akar szabni súlygyarapodásának.

facebook-share Megosztás

Jelentkezz be Alma+ fiókodba,
vagy regisztrálj és hozd létre most!
Törzsvásárlói kártyaszámodat a plasztik kártyád
hátoldalán találod.
Tipp: 250100-al kezdődik a kártyaszám
Card number illustration